Győzelem és vereség

By Kagome-chan

Előszó: Narakut már megölték, az ékkő végre teljes lett, Kikyou elfogadta, hogy meghalt és nyugodt lélekkel távozott a másvilágra, Inuyasha bevallotta Kagoménak az érzéseit, ennek ellenére mégis egészen szellemé változott… Kaede anyó meghalt, ezért Kagome lett a falu papnője.

Az aprócska faluban éppen délutáni órán gyűlést tartottak, köztük ott ült a miko is, Kagome.

-Ez így nem mehet tovább!- állt föl merészen az egyik harcos- egy vérszomjas szellem garázdálkodik odakinn és emberek ezreit öli meg, nap, mint nap! Idáig, egyik település sem tudta megállítani, de ha összefogunk, úgy talán sikerülhet!

-Jól beszélsz, de tudod mennyire erős… rengeteg szövetségest kell szereznünk, több falut is be kell vonnunk ebbe a küldetésbe, mert ennyien nem vagyunk elegen!- érvelt tovább az egyik szamuráj.

 Kagome ezeknél a szavaknál is csak az előttük lobogó tüzet nézte. Tudta kiről beszélnek… Mikor megölték Narakut Inuyasháékkal és az ékkő ismét teljes színében pompázott Inuyasha a kockázat ellenére, mégis szellemmé változott és sajnos bekövetkezett, amitől mindannyian rettegtek… elfelejtett mindent és mindenkit. Sangot és Mirokut ott helyben megölte, Shippounak és Kirarának sikerült elmenekülnie, de több hónapos keresés után sem kerültek elő… Ő, akkor, ott, még máig sem tudja miért, az eszére hallgatott és elmenekült, de a szíve mást diktált… a szíve azt mondta, menjen oda szerelméhez és próbálja meg visszaváltoztatni… nem érti Inuyasha miért akart továbbra is teljes démon lenni, hiszen ő úgy szerette ahogy volt, egy hanyouként…

-Te mit gondolsz papnő?- kérdezte az imént beszélő harcos.

-Mi? Hogy én? Hát… izé…

-Úrnő figyelsz egyáltalán?

-Bocsássatok meg, nem érzem jól magam.- ekkor Kagome felállt és kimet egy kis friss levegőt szívni.

-„Meg akarják ölni Inuyashát… állítólag itt van a közelben… nem is tudom, mi óta nem láttam… annyira hiányzik…”- ezeknél a gondolatoknál néhány könnycsepp gördült le az arcán, de gyorsan le is törölte, mert az egy tag lépett ki az ajtón.

-Kagome úrnő vissza kéne jönnöd.- mondta.

-Igen, persze, megyek.- Kagome megfordult, bement és leült a helyére.

-Nos, mint azt néhányan tudjuk, ez a szörnyeteg itt van a közelben, és valószínűleg nemsokára ideér. Nagyjából holnapra várhatjuk a támadását.- mondta egy hadvezér.

-Honnan tudod ilyen pontosan, hogy mikorra várható a támadás?!- fakadt hirtelen ki magából Kagome. Nem hitte volna, hogy már másnap szembe kerül Inuval…

-Onnan kedves papnő, hogy ez a fenevad minden útjába eső falut lemészárol és ez lesz a következő.- mondta nyugodtan az iménti hadvezér.

Kagome visszaült a helyére és tovább hallgatta a beszédet.

-Véleményem szerint holnapra már meg kell lenni a hadseregnek, ha le akarjuk győzni!

-Úgy van!- mondták kórusban.

Kagome némán nézett maga elé.

-„Már holnap…”

-Hát akkor a gyűlésnek ezennel vége.- szólt továbbra is a hadvezér.

Mindenki egymás után kiment, Kagome volt az utolsó. Mikor kilépett, már az égen a csillagok uralták a teret.

-Ideje lenne nyugovóra térned úrnőm, ha holnap kipihenten akarod fölvenni a harcot.- szólt a hadvezér, aki az ajtó mellett állt.

Kagome egy kicsit megijedt a hirtelen jött hangtól és egy szempillantás alatt megfordult, de amint meglátta ki az, megnyugodott.

-Igazad van…- mondta.

-Fontos szerepet fogsz holnap játszani.- szólt a vezér- megérzed a gonosz aurát, igaz?

-Öhm… Igen.

- Hogy előnyben legyünk majd megmondod merről várható a támadás?

-Igen, persze…

-Remek!- és a férfi elindult a neki kijelölt házba.

Kagome nézte, ahogy elmegy, míg el nem tűnt a szeme elől, majd lassú léptekkel elindult ő is haza. Útközben a másnapi csatán gondolkodott.

-„Vajon mi fog történni?”

Mikor hazaért lefeküdt aludni, de nem jött álom a szemére.

Másnap már kora hajnalban ott állt mindenki készenlétben, felfegyverkezve, több faluból is jöttek harcosok és férfiak segíteni, a nőket és a gyerekeket, pedig addig átvitték egy másik faluba. Kagome érzett valami baljóst a levegőben és tudta mindjárt itt az idő… Egyre jobban érezte a sötét energiát. Az íját már kifeszítette az erdő felé, tudta, onnan fog jönni. A terv szerint ő indítja el a támadást, azzal hogy kilövi a nyilat, ezzel hátha egy kicsit meglepik a szellemet. Kagome kezében elkezdett remegni az íj és hirtelen a fák közül előugrott Inuyasha… Már nem úgy nézett ki, mint régen… a karmai és a két szemfoga sokkal hosszabb volt, mint idáig, a szeme vörös színben úszott, a szembogara zöld színű volt, az arcán pedig két lila csík húzódott. Kagoménak kikerekedett a szeme félelmében és a keze úgy remegett mintha valaki rángatná.

-Papnő mit csinálsz?- kiáltott az egyik harcos- miért nem… De már nem volt ideje végig mondani, mert észrevette, hogy a démon Kagomét akarja megtámadni a levegőből.

 „Jaj ne!”- gondolta és gyorsan arrébb lökte a meghökkent lányt, így Inuyasha csak a földből vágott ki egy darabot.

Mindenki neki lendült a támadásnak, csak a szinte már sokkos állapotba került Kagome nem.

-„ Inuyasha… mi történt veled? Te nem ilyen voltál… Inuyasha…”

Egyszerre többen támadtak Inura, de ő könnyűszerrel visszaverte őket, de mikor meglátta hogy egy halálra rémült lány áll ott védtelenül, kiugrott a tömeg közül és ismét őt vette célba.

Szerencsére Kagome ekkor már résen volt így sikerült kikerülnie a támadást és futásnak eredt, ijedtében még jobban szorongatta a nyilat, ugyanis az íj a félrelökés következtében kiesett a kezéből. Kagome lélekszakadva menekült, de Inuyasha könnyen utolérte, és a falu szélén egy fánál sikerült sarokba szorítania. A lány amennyire csak tehette, összehúzta magát és az előtte álló Inuyashára nézett, aki már emelte is fel a kezét, hogy lesújtson, mikor valaki hátulról egy jó nagy buzogánnyal tarkón vágta a démont, aki a földre esett és elájult. A szellem pont a hátára zuhant és így Kagome most jobban megnézhette az arcát.

-„Olyan közel van, de mégis, olyan távol…”

-Mire vársz úrnőm? Öld meg!- Kagome csak most látta, hogy aki leütötte Inut és aki beszél hozzá, az a hadvezér.

-„Ők nem tudják, hogy ismerem…”- gondolkodott Kagome.

-Gyerünk már! Mielőtt magához tér!

Inuyasha ekkor már kezdett egy kicsit mocorogni.

Kagome megijedt. Az esze azt mondta, itt az alkalom, meg kell tennie, nem hagyhatja cserben a többieket, de a szíve egészen mást mondott… szerette Inuyashát, de tudta mit kell tennie… a kezében lévő nyílra nézett…

-Kagome úrnő! Gyorsan!- ordított a vezér.

Ekkorra már szinte az egész sereg ott volt a közelben.

Inuyasha résnyire kinyitotta a szemét, az első, amit meglátott Kagome könnyes arca volt.

-Bocsáss meg nekem…- mondta alig hallható, elcsukló hangon a lány és ekkor két kézzel fogva, teljes erejéből beledöfte a nyilat szerelme szívébe. Inuyasha testén egy lilás fény futott végig a feje és a lába felé…

Kagome lehajtotta a fejét és kihúzta Inu szívéből a gyilkos fegyvert… ekkor már patakokban folytak a könnyei, de a fufrujától ezt senki sem látta.

-Igen papnő! Éljen! Megölted! Győztünk!- kiabált örömében a hadvezér.

Mindenki eldobta a fegyvereit és ölelgették egymást annyira boldogok voltak.

Eközben Kagome még mindig Inuyasha mellett guggolt, egész testében remegett és sírt.

-Nem, én vesztetem…- és ekkor magába szúrta a nyilat…

Rajta is egy olyan lilás fény futott végig, Inuyasha holttestére esett, majd szerelme után ment…

The End